FŐOLDAL

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

Budapest, 2005. 03. 22.

Tárgy:
ALFA HOLDBÁZIS A FILMMÚZEUMBAN

Most végre teljesül nézőink kívánsága. Április 7-én este fél kilenckor felcsendül a régen hallott szignál … a Filmmúzeum megkezdi az Alfa holdbázis vetítését a Motorola támogatásával. Minden csütörtök és péntek este láthatnak egy-egy újabb részt, amelyeket szombaton illetve vasárnap megismétlünk. A hetvenes évek kult-sorozatából összesen 48 rész készült – a Filmmúzeumban idén az első 24 epizód lesz látható.

Az Alfa holdbázis 1975 és 1977 között készült Amerikában (valójában Angliában - M.Z.). A Magyar Televízió viszonylag hamar, a hetvenes évek végén vetítette. Mivel akkoriban a színes tévé még igazi ritkaságnak számított, a legtöbben fekete-fehérben néztük.

Az űrben sodródó holdbázis lakóinak története – mint az eredeti címből: Space 1999 is látszik – 1999-ben játszódik. A történet idején született gyerekek már hatévesek, az idén iskolába mennek. Mi pedig – ahelyett, hogy az űrben száguldoznánk - itt ülünk 2005-ben a képernyő előtt, és tátott szájjal bámuljuk a tévét.

Alfa holdbázis. Végre itt, a Filmmúzeumban.

(A közlemény szövege a csatorna egyik előzetesében is hallható, némileg kibővítve.)

A LEVELEK

Íme néhány a Filmmúzeumhoz érkezett számtalan levél közül, amelyek mind az Alfa holdbázis vetítését javasolták, kérték vagy egyenesen követelték:

Tisztelt Szerkesztőség !
Valahol hallottam, hogy tervezik az Alfa Holdbázis vetítését. Amennyiben igaz a hír (aminek határtalanul örülnék), szeretném megtudni, hogy mikorra tervezik a sorozat sugárzását.
Tisztelettel,
P. F.

Üdvözletem.
…több ismerősöm, és magam nevében írok önöknek, és tisztelettel kérdeznénk, van-e rá remény, hogy valaha újra láthatjuk az Alfa holdbázist!?
Kérem önöket válaszoljanak levelünkre, mert a nemleges válasz is válasz.
Köszönjük!
Joe!

T. Filmmúzeum !
Igaz hogy ezt már egyszer kérdeztem önöktől, és megnyugtató választ
is kaptam : tervbe van véve... :-))
De bátorkodom még egyszer megkérdezni mert már nem bírom tovább!!
Mikorra van tervbe véve az Alfa Holdbázis??
Remélem, ebben az életemben látni fogom még egyszer.
Ugyanis amikor legutoljára láttam, lehettem kb. 10 éves, akkor is félig a paplan alatt izgultam végig a filmet :-))
Várom válaszukat.
Tisztelettel.
F.B.

 

FŐOLDAL