... 10 éves voltam, amikor az első eresztést láttam a TV-ben. Ez idő tájt a bátyámnak köszönhetően már komoly érdeklődést mutattam az űrhajós történetek iránt ...

Első találkozás:

Szóval, megjelenik a TV-újságban az új sorozat: Alfa holdbázis. Nem kérdés: ezt nekem meg kell néznem. Arra már nem emlékszem, hogy miért, de az első, nyitó epizódról lemaradtam. Másnap az iskolában az osztálytársaim mesélték el miről szólt. Ennek alapján nem fogtam fel a történet lényegét - nevezetesen, hogy egy csapat ember a Holddal együtt kirepül az univerzumba - talán mert az osztálytársaim is inkább az emlékezetesebb jeleneteket mesélték el nekem, amire még ma is emlékszem: a megőrült szkafanderes űrhajós hanyatt repül az összecsapódó lézersugártól, az embereknek bekékül a szemük, a Sasok, stb.
Azután jött a második rész. Ezt már láttam és utána az összes többit is végig. A rám tett hatását nem részletezem azt már nagyon szemléletesen leírtad - megélted - te is. Azért néhány személyes emlék röviden:
- Vonzódás - a sorozathoz, a szereplőkhöz, különösen Martin "Koenig" Landau karakteres arcához (Egyébként Martin Landau név innentől kezdve él kitörölhetetlenül az emlékezetemben)
- Félelem: az ismeretlen űrtől, félelemmel vegyes borzalommal néztem azokat a jeleneteket, amikor az emberek elhagyták a biztonságot adó bázist és röpködtek a "Sasokkal"
- A Sasok. Sas. Döbbenetes hatású már maga a szó is, amikor kimondom. Attól az időtől kezdve, hogy láttam a sorozatot, és meghallom azt a szót, hogy "sas" nekem elsőként nem a madár jut az eszembe. Az űrhajó kinézete pedig...hihetetlen hatással volt rám. Főleg oldalnézetben. Rengeteg rajzot készítettem róla abban az időben, bár évekkel később rá kellett jönnöm, hogy nem voltak teljesen pontosak az emlékeim róla.
- Játékok. A barátaimmal rengetegszer játszottunk "Alfa holdbázisost"

Azután véget ért a sorozat és nem maradt utána semmi sem, se kép, se hangfelvétel. Egyedül az emlékezetemben tudtam felidézni a történetet, vagy idétlen rajzokkal próbáltam szórakoztatni magamat.

Második találkozás:

1979. Az unokatesómnál vagyunk a szüleimmel, reggel van szombat, vagy vasárnap, éppen felülök az ágyban. Egyszercsak apám bejön, kezében a jövő heti Tv újsággal: Jövő hét kedden a 2-esen Alfa holdbázis lesz a Tv-ben. Megnézem én is: A metamorf...

Képzelheted: majd' kiugrottam a bőrömből. 12 éves voltam ekkor. Alig vártam már a kedd estét.
(Egy közbevetés: Elég jó a zenei hallásom, gyerekkoromban szinte minden Tv adás, film címzenéje könnyen megragadt bennem és el tudtam dúdolni, vagy fütyülni. Ez alól természetesen az Ah sem volt kivétel).

Tehát: Eljött a várva várt este. A szobában ülök a szőnyegen, előttem az asztalon a kisképernyős Minivizor típusú fekete-fehér Tv készülékünk. Az Onedinnek vége, átkapcsolunk a 2-esre. A bemondó bemondja amit kell, a képernyő elsötétül. A szívverésem kezd erősödni. Várom az ismerős dallamok felcsendülését és a pergő bevezető képsorok megjelenését. (Annyira emlékeztem a régi nyitóképből, hogy egy Sas pörögve lezuhan...)
És ekkor elkezdődik. Azonnal feltűnt, hogy más a főcímzene és a képek is. De mit bántam én azt! Végre újra láthattam egy Sast repülni! Nyitóképsor vége, Koenig feltűnik és megszólal Láng József hangján. Ennek akkor nem volt különösebb jelentősége, de már be tudtam azonosítani az akkori magyar színészek hangját. A történet azonnal magával ragadott. Észrevettem ugyan, hogy nincs benne a Professzor, de gyorsan napirendre tértem a dolog felett.
Írtad a honlapon, hogy a két sorozat teljesen elüt egymástól stílusában. Ez így is van.
De 12 évesen nekem ez nem tűnt fel, nyitott voltam és azonnal elfogadtam és megkedveltem az új szereplőket Mayát és Tonyt.
Ebben a sorozatban is ki kellett hagynom egy epizódot, mégpedig rögtön a másodikat, mert a szüleim a Rab ember fiait akarták megnézni az 1-esen. Erre tisztán emlékszem, és érdekes volt látni a honlapon a régi Tv újság lapját, ami pontosan alátámasztotta ezt az emlékemet.
Ez a széria ugyanúgy hatott rám, mint az első, egy különbséggel:
Az első alkalommal még csak 10 éves voltam, és nem tudtam még, hogy mit fogok látni. A második alkalommal, két évvel idősebben - talán kicsit tudatosabban - már úgy ültem a Tv elé, hogy már tudtam, mire számítsak.

És még egy emlék: minden részt, az első másodperctől az utolsóig szó szerint végig reszkettem. Az egész testem folyamatosan remegett, amíg az adott epizódot néztem. Utána pedig annyira féltem, hogy a filmmel fogok álmodni (különösen a "Különös látogatók" rész után), hogy sokáig nem mertem elaludni. De érdekes módon ez soha nem történt meg.

A sorozat szereplői, Koenig, Helena, Maya, Tony és Alan pedig olyan szinten belopták magukat a szívembe, hogy úgy éreztem, mintha családtagok lennének. Kimondhatatlanul sajnáltam, hogy búcsút kell vennem tőlük, amikor véget ért ez a széria is.

Harmadik találkozás:

1984. 17 éves vagyok. Már nem emlékszem, hogyan fedeztem fel, hogy megint leadnak hat részt. De most is nagyon vártam már. Erre az alkalomra készültem is egy fekete-fehér filmmel töltött fényképezőgéppel. Elkezdődött az első rész, "Az utolsó ellenség" megint a régi főcímmel. Örültem, hogy megint hallhatom a régi zenét és újra láthatom a pergő ritmusú bevezető képsorokat. Azután elkezdődik maga a film...

Hát igen... Az eltelt idő alatt volt szerencsém látni a 2001-et, a Csillagok háborúját. Fölfedeztem, hogy a Sasok kissé darabos repülése hagy némi kívánnivalót maga után. Meg a többi űrfelvétel.
Mindezek ellenére nagyon élveztem és képes voltam felülemelkedni az apróbb hiányosságokon. Az általam készített fényképek nagyobb része még ma is megvan.